Szféra Tisza

III. TISZA-TAVI POLGÁRMESTEREK RANDEVÚJA
2006. MÁRCIUS 30. KISKÖRE

A városi polgármesterek randevúja, több mint tízéves múltra tekint vissza. A kedvező tapasztalatok alapján az ötletgazda Szféra cégcsoport regionális cége, a Szféra-Tisza Kft. (Szolnok) regionális szinten is találkozásra invitálta az önkormányzati vezetőket. A Tisza-tavi régió közel hetven településének vezetői először Abádszalókon, majd Tiszacsegén találkoztak. 2006-ban már hetvenhárom település vezetői randevúztak Kiskörén.

A rendezvény fővédnöke: Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter, védnökök: Dr. Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú Bihar Megyei, Gyárfás Ildikó, a Borsod Megyei, Sós Tamás, a Heves Megyei, Tokár István, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Közgyűlés elnökei. Godó Lajos, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, Kerekes László, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, házigazda: Szén József, Kisköre város polgármestere

Kulturális bemutatóval, majd a Heves Megyei Közgyűlés elnökének és a házigazda polgármester köszöntőjével kezdődött a rendezvény. A résztvevők előadásokat hallgattak meg a Tisza-tavi fejlesztés lehetőségeiről, a magyarországi turizmus helyzetéről és fejlesztési lehetőségeiről, különös tekintettel a Tisza-tavi turisztikai régióra, az árvízvédekezésről, a VILLAGE + védjegy fontosságáról, és az idősödés problémáiról. Az előadók a következők voltak: Hajnal József, a Magyar Rádió Rt. Észak-magyarországi Régió Rádió vezetője, Godó Lajos, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, Aladics Sándor, az MFB Rt. vezérigazgató-helyettese, dr. Váradi József ÁBKSZ Kht. ügyvezető igazgatója, dr. Kovács Miklós, a Magyar Turisztikai Hivatal elnökhelyettese, Korózs Lajos politikai államtitkár (ICSESZM), dr. Nagy Sándor területpolitika kormányzati koordinációjáért felelős politikai államtitkár. A délutáni pódiumbeszélgetésen részt vett dr. Kovács Miklós elnökhelyettes (MTH), dr. Váradi József ügyvezető igazgató (ÁBKSZ Kht.), Iváncsik Imre politikai államtitkár (HM) és Korózs Lajos politikai államtitkár (ICSESZM).

A nap eseménye a Szféra-Tisza Kft. 2003-ban alapított díj átadása volt, mely Varga Gábor szobrászművész Életfa című alkotása. A szavazatok alapján a következő eredmények születtek. 2006-ban az "Év Tisza-tavi Polgármestere" Sajószöged Község Önkormányzatának polgármestere: Ládi Balázs. Az "Év Tisza-tavi Alpolgármestere" az abádszalóki Szabó István, az "Év Tisza-tavi Jegyzője" a tiszacsegei Füzesiné Nagy Zita. 2006-ban először a Szféra-Tisza Kft. által alapított "A Tisza-tó turizmusáért" díjat a házigazda, Szén József, Kisköre polgármestere kapta. A szavazatok az ország más régióiból is érkeztek.

A Tisza-tó térsége Európában elsőként nyerte el az Európai Régiók Gyűlésének Village+ védjegyét. A védjegy népszerűsítése érdekében hirdettük meg a rajzpályázatot. A legügyesebb diákok oklevelet és ajándékot vehettek át a rendezvény helyszínén. A legtöbb és legszebb rajzokat, a hortobágyi, kiskörei, tiszanánai, és az ároktői diákok küldték be. A rendezvény részvevői láthatták "A Tisza-tó, az ember alkotta csoda" ismeretterjesztő-oktató filmet.
A kiegészítő programok során az érdeklődők megkóstolhatták a Tisza-tavi régió ízeit, amelyet a főzőversenyen mutattak be a kistérségek és települések csapatai. Ízelítőt kaptak a régió kultúrájából, amelyet népművészek, és népzenei előadók mutattak be, de ezen a napon sokan betekintést nyerhettek a Tisza II. Vízlépcső belső működésébe. A látogatók sétát tehettek a vízlépcső üzemi hídján, megtekintették a duzzasztóművet.

Az újszerű rendezvény a Mátrai kistérségben is érdeklődést váltott ki, ezért Mátrafüreden több mint 100 települési önkormányzat képviselőinek a részvételével a Mátrai Polgármesterek Randevúját rendezte meg a Szféra-Tisza Kft. 2005. szeptemberében.

A II. Mátrai Polgármesterek Randevújának 2006. szeptember 1-jén Bátonyterenye ad otthont, míg a IV. Tisza-tavi Polgármeterek Randevújának 2007-ben Tiszaújváros kistérsége.

Előkészületek történtek a Körös-völgyi, illetve a Balatoni találkozó megrendezésére.